Hazaérve láttam, hogy Facebook-on már több millió értesítésem érkezett. Közöttük néhány üzenet is, olyan osztálytársaktól, akik nem voltak ott a kávézóban, és az új csoportról kérdezgettek engem, látva, hogy én meg voltam oda hívva. Ezeket meg sem néztem, inkább elfogadtam a csoportba való belépési felkérést, és boldogan tapasztaltam, hogy még senki sem törte magát azért, hogy tag lehessen, így még mindig egyedül voltam Kimmel.
Megnéztem, hogy bekapcsolta-e a Messenger-jét, (mert néha direkt kikapcsolja, hogy ne lássam, ha fent van, mert hát, ő "nem gépezik folyton", na persze...) és hála Istennek igen, egy zöld pötty volt a neve mellett, így hát ráírtam.
nem igazán akarnak tagok lenni, mi? :D
Elfordultam, és feltettem a telefonomat a töltőre.
Miközben bénáztam egy kicsit ("miért nem megy bele rendesen ez a nyamvadt töltő a konnektorba?!" és "hogy az Isten verje meg, komolyan mondom, mi a francért nem akar belemenni ez a szaros töltő a telefonba?!" na meg, persze "ó, basszus, ugye nem mondod, hogy végig fordítva volt?!?"), eszembe jutott Tom és John. Mind a kettőtől kirázott a hideg, így inkább gyorsan visszaültem a gép elé. Pont jókor, mert az pittyegett, hogy üzenetem jött.
Természetesen Kim írt vissza.
dehogynem, csak megvárom amíg mindenki, aki ott volt, csoporttag akar lenni, hogy utána mindenki egyszerre olvashassa el az üzenetet... :), magyarázta.
miféle üzenetet?, írtam vissza.
hát, a részleteket, a kirándulásról!
ja, akkor oké..., legyintettem. Szóval mégis csatlakozni akartak, csak hát, Kim a fejébe vette ezt a furcsaságot.
és, meddig is fog ez tartani?, kérdeztem.
attól függ, hogy mit szavaznak meg :D, írta.
tényleg szavazást fogsz arról tartani, hogy meddig tartson?, felvontam a szemöldökömet, miközben ezt írtam.
aham :)
okéééé, és milyen lehetőségek vannak?, vigyorogtam.
hát, öt nap, egy hét, két hét, húsz nap...
úristen, te húsz napig össze akarsz zárni azokkal!?!, háborodtam fel.
ja, de van olyan lehetőség is, hogy egy hónap ;D
te tisztára dilis vagy, ráztam a fejemet.
hát, majd kiderül, hogy a nép mit akar... :)
a nép... neked elmentek otthonról...
nem, csak jövőhéten mennénk kirándulni :D
miért, mit csináltál? ;), kérdeztem vigyorogva. Nem feltételeztem, hogy azért mennek kirándulni, mert Kim valami rosszat csinált, hiszen nem volt ez a típus, csak hát, ki tudja, felkészültnek kell lenni, hogyha legközelebb átmennék hozzájuk, akkor jönne a szokásos "nézd meg Emmersont, ő miért képes ...-ot csinálni/nem csinálni, és te pedig miért nem/igen?!".
nem én, a bátyám...
ó, nagy buli? :D
az..., húzta el a száját.
na jó, majd nézem, hogy mi is lesz, szólj, hogyha elfogadtak az emberek csoportba való belépését, oké?
oké. szia :)
szia!, köszöntem el.
Kattintgattam még párat, itt-ott, majd hallottam, hogy a Facebook jelez; új üzenetem érkezett.
Először, amikor meg sem néztem, hogy ki az, csak megnyitottam, azt hittem, hogy Kim lesz az, de amikor láttam, hogy Tom az, meglepetten néztem magam elé. Ráadásul, miután végigfutottam a rövid üzenetét, még jobban elképedtem, mert az hittem, hogy a közte és a barátnője között folytatott szerelem örök, és megszakíthatatlan, hiszen mindig nyalták-falták egymást. Tudtam, hogy még mindig járnak, ezért próbáltam hárítani a meghívást.
szia, Emmerson, majd, ha gondolod mehetnénk egy kabinban a kiránduláson ;)
Még mindig csak bámultam a szöveget, pedig már annyiszor megfogalmaztam magamban a választ. "Bocsi, nem tudok mert, Kimmel leszek... :(" Mégsem bírtam leírni. Valami azt súgta, hogy mást kellene írnom.
Így hát hagytam a belsőmnek, hogy szabadon pattogjon a klaviatúrán.
Visszaolvasva nem is volt olyan rémes az üzenet...
kik lennének még ott? :)
...első olvasásra. Azonban, valahányszor csak visszaolvastam, egyre rosszabb lett. Először azt jelentette, amit jelentett: "kik lennének még ott?". Aztán pedig megváltozott a jelentés: "ott lesz a barátnőd?", "csak mi ketten lennénk?", "ugye csak ketten leszünk?". A fejem fogtam mérgemben (mégis, hogy lehettem olyan hülye, hogy hallgattam a belső hangra, és ezt írtam?!).
Bezártam a Facebook-ot, és felugrottam a géptől.
Nem kértem a drámából, és nem kértem egy afférból sem.
Nem kértem semmiből!
Csak szerettem volna az egész nyaramat a gép előtt eltölteni, nem pedig egy parton, egy kis faházban összezárva... ilyen emberekkel.
Felkaptam a telefonomat (sikeresen kirántottam belőle a töltőt, de nagyon durván, így hát, volt egy olyan sejtésem, hogy a jövőben nem megy bele majd olyan könnyen), és lerontottam a kertbe. Leültem a fűbe, és próbáltam kiüríteni a fejemet. Tudtam, hogyha bármi is történne a Facebook-on, amíg nem vagyok ott, a telefonom jelezni fog, szokásához híven.
De jó volt ott ülni, és kiszellőztetni a fejemet.
Aztán megint eszembe jutott Tom. Az üzenete (szia Emmerson, majd, ha gondolod mehetnénk egy kabinban a kiránduláson ;)), a mosolya, amit a kávézóban kaptam, és a gyomorforgató rossz érzés, amit keltett bennem, amikor ugyan úgy mosolygott Jerry-re, és, természetesen a barátnője, na meg az én, teljesen félreérthető válaszom (kik lennének még ott?).
Hátradőltem, megpróbáltam kiverni a fejemből, ezeket a folyamatosan visszatérő gondolatokat.
Nem igazán ment, ráadásul a telefonom elkezdett csipogni, így sejtettem, hogy Kim elkezdte a tagok befogadását, és a részletek megosztását.
Kénytelen voltam felmenni Facebook-ra, és megnézni, hogy mi folyik ott.
Tom visszaírt, de nem néztem meg. Kim mindenkit bevett a csoportba, az egész évfolyamot, hogy rendesen meg tudjuk tárgyalni ezt a faaantasztikuuss kirándulást.
- Tábortűz?
Az, meg minden francos dolog.
A szavazás már elkezdődött, hogy meddig tartson; eddig a legtöbben az egy hónapot jelölték - szinte mindenki.
Egy pillanatig csak néztem magam elé.
Mi baja van mindenkinek? Ennyire utáltok otthon lenni, gyerekek?!
Lejjebb tekertem, és rájöttem, hogy miért szavaztak a legtöbben az egy hónapra.
Kim egy csomó képet töltött fel a szállásról, és a tóról, meg úgy az erdőről és a környékéről, és, atya úr Isten, még nekem is megjött a kedvem az egészhez, szinte láttam magamat ott állni a teraszon, fagyit nyalogatva, és a többiek hülyeségeink röhögcsélve. Azon a helyen én is szívesen eltöltöttem volna egy hónapot.
A képek alá érkezett kommentek is hasonlóak voltak, mint az én gondolataim ("jaj, de király", "gyorsan szervezd meg!", "de kár, hogy nem tudok menni :(").
Még lejjebb tekertem, és megtaláltam a részleteket.
indulás: július elseje, kedd
visszajövetel (a jelenlegi állás szerint): július, 29., kedd, négy héttel az indulás után
szállás: fentebb/lentebb képek!
hozz!: e-mail-ben küldünk listát
Ha jössz, nyomj egy like-ot! ;)
Kimberly
Gyorsan like-oltam a posztot, majd behoztam az e-mailemet, ahol már várt Kim levele, "Mit hozz a kirándulásra?" címmel.
Kedves osztálytárs/évfolyamtárs!
Ha megkaptad ezt a levelet, minden bizonnyal like-oltad a Facebook csoportban lévő posztomat, amelyben a kirándulás részletei voltak leírva!
Most felsorolom, hogy mire lehet szükséged!
Először, amikor meg sem néztem, hogy ki az, csak megnyitottam, azt hittem, hogy Kim lesz az, de amikor láttam, hogy Tom az, meglepetten néztem magam elé. Ráadásul, miután végigfutottam a rövid üzenetét, még jobban elképedtem, mert az hittem, hogy a közte és a barátnője között folytatott szerelem örök, és megszakíthatatlan, hiszen mindig nyalták-falták egymást. Tudtam, hogy még mindig járnak, ezért próbáltam hárítani a meghívást.
szia, Emmerson, majd, ha gondolod mehetnénk egy kabinban a kiránduláson ;)
Még mindig csak bámultam a szöveget, pedig már annyiszor megfogalmaztam magamban a választ. "Bocsi, nem tudok mert, Kimmel leszek... :(" Mégsem bírtam leírni. Valami azt súgta, hogy mást kellene írnom.
Így hát hagytam a belsőmnek, hogy szabadon pattogjon a klaviatúrán.
Visszaolvasva nem is volt olyan rémes az üzenet...
kik lennének még ott? :)
...első olvasásra. Azonban, valahányszor csak visszaolvastam, egyre rosszabb lett. Először azt jelentette, amit jelentett: "kik lennének még ott?". Aztán pedig megváltozott a jelentés: "ott lesz a barátnőd?", "csak mi ketten lennénk?", "ugye csak ketten leszünk?". A fejem fogtam mérgemben (mégis, hogy lehettem olyan hülye, hogy hallgattam a belső hangra, és ezt írtam?!).
Bezártam a Facebook-ot, és felugrottam a géptől.
Nem kértem a drámából, és nem kértem egy afférból sem.
Nem kértem semmiből!
Csak szerettem volna az egész nyaramat a gép előtt eltölteni, nem pedig egy parton, egy kis faházban összezárva... ilyen emberekkel.
Felkaptam a telefonomat (sikeresen kirántottam belőle a töltőt, de nagyon durván, így hát, volt egy olyan sejtésem, hogy a jövőben nem megy bele majd olyan könnyen), és lerontottam a kertbe. Leültem a fűbe, és próbáltam kiüríteni a fejemet. Tudtam, hogyha bármi is történne a Facebook-on, amíg nem vagyok ott, a telefonom jelezni fog, szokásához híven.
De jó volt ott ülni, és kiszellőztetni a fejemet.
Aztán megint eszembe jutott Tom. Az üzenete (szia Emmerson, majd, ha gondolod mehetnénk egy kabinban a kiránduláson ;)), a mosolya, amit a kávézóban kaptam, és a gyomorforgató rossz érzés, amit keltett bennem, amikor ugyan úgy mosolygott Jerry-re, és, természetesen a barátnője, na meg az én, teljesen félreérthető válaszom (kik lennének még ott?).
Hátradőltem, megpróbáltam kiverni a fejemből, ezeket a folyamatosan visszatérő gondolatokat.
Nem igazán ment, ráadásul a telefonom elkezdett csipogni, így sejtettem, hogy Kim elkezdte a tagok befogadását, és a részletek megosztását.
Kénytelen voltam felmenni Facebook-ra, és megnézni, hogy mi folyik ott.
Tom visszaírt, de nem néztem meg. Kim mindenkit bevett a csoportba, az egész évfolyamot, hogy rendesen meg tudjuk tárgyalni ezt a faaantasztikuuss kirándulást.
- Tábortűz?
Az, meg minden francos dolog.
A szavazás már elkezdődött, hogy meddig tartson; eddig a legtöbben az egy hónapot jelölték - szinte mindenki.
Egy pillanatig csak néztem magam elé.
Mi baja van mindenkinek? Ennyire utáltok otthon lenni, gyerekek?!
Lejjebb tekertem, és rájöttem, hogy miért szavaztak a legtöbben az egy hónapra.
Kim egy csomó képet töltött fel a szállásról, és a tóról, meg úgy az erdőről és a környékéről, és, atya úr Isten, még nekem is megjött a kedvem az egészhez, szinte láttam magamat ott állni a teraszon, fagyit nyalogatva, és a többiek hülyeségeink röhögcsélve. Azon a helyen én is szívesen eltöltöttem volna egy hónapot.
A képek alá érkezett kommentek is hasonlóak voltak, mint az én gondolataim ("jaj, de király", "gyorsan szervezd meg!", "de kár, hogy nem tudok menni :(").
Még lejjebb tekertem, és megtaláltam a részleteket.
indulás: július elseje, kedd
visszajövetel (a jelenlegi állás szerint): július, 29., kedd, négy héttel az indulás után
szállás: fentebb/lentebb képek!
hozz!: e-mail-ben küldünk listát
Ha jössz, nyomj egy like-ot! ;)
Kimberly
Gyorsan like-oltam a posztot, majd behoztam az e-mailemet, ahol már várt Kim levele, "Mit hozz a kirándulásra?" címmel.
Kedves osztálytárs/évfolyamtárs!
Ha megkaptad ezt a levelet, minden bizonnyal like-oltad a Facebook csoportban lévő posztomat, amelyben a kirándulás részletei voltak leírva!
Most felsorolom, hogy mire lehet szükséged!
- négy heti ruha (póló, nadrág - hosszú, rövid egyaránt -, zokni, bugyi, váltásruhák, elázás esetére!)
- cipő (sport, kényelmes, otthoni, túra)
- papucs
- tisztálkodószerek (ha a négy folyamán, pont megjönne, akkor arra is gondolj!)
- fertőtlenítő
- kullancs- és szúnyogirtó
- naptej
- fürdőruha
- telefontöltő
- (esetleg) gumicsónak, egyéb felfújható dolog, amivel a vízen lehet úszni
- kaja (ha kényes vagy)
- kötél
- öngyújtó, vagy gyufa
- hálózsák
- sál, kesztyű, sapka
- meleg pulcsi
- könnyű pulcsi
- esőkabát
- meleg, bélelt kabát
- díszkabát
- olvasmány az útra, vagy egyéb elfoglaltság!
- ragtapasz
- gyógyszer
- kötszer
- lepedō/pokróc
Július elsején találkozunk, a keletinél, reggel hét órakor! A 120-ason indulunk, Peaceland-on szállunk le! Onnan átszállunk a 128-asra, ami elvisz minket az úti célunkhoz: Trusssite-hoz, ahol a szállás található! Az út maximum három és fél órás lesz!
A szálláson Wi-Fi nem biztos, hogy lesz, ha gondolod, hozz!
Kérlek, csak akkor válaszolj erre a levélre, ha véglegesen, négy hétre tudsz jönni!
Ígérem, jól fogunk szórakozni!
Ígérem, jól fogunk szórakozni!
Ölel mindenkit,
Kimberly Smith
Nem tudom, hogy hányszor olvastam át a levelet, mire rávettem magamat, hogy visszaírjak Kimnek.
Megyek.
Ennyi lett az üzenetem.
Utána kikapcsoltam a külvilágot, és hátradőltem, hogy gondolatban várjam július elsejét.
Két hetem volt felkészülni a borzalomra.
Mert úgy gondoltam, hogy az lesz.
*-* *-* *-* *-* nagyon jóóóóóó *-* *-*
VálaszTörlésKöszönöm Micha, örülök, hogy tetszik! :)
Törlés